Származása
A csincsilla legközelebbi rokona a pampaszi nyúl (Viscacia viscacia) és a macskanyulak, köztük a legismertebb a perui macskanyúl.
Közeli rokonai még a tarajos sülök, a kapibarák, és a marák.
A csincsilla régebben Peru, Bolívia, Észak-Argentína és Chile hegyvidéki területein volt honos. Észak-Chilén kívül ma már ritkán lehet vele találkozni az Andokban.
A csincsillát kíméletlenül vadászták, mára veszélyeztetett fajjá vált. A védelme érdekében hozott törvényeknek köszönhetően 1970 óta lassan újra nő a számuk.
A csincsilla története nem háziállatként kezdődött. Hajdanán csapatokba verődve, a hegyekben bujkálva élték éjszakai életüket. Nevüket a CHINCHA indiánokról kapták, akik vadásztak rájuk, húsukat megették, bundájukat pedig ruhaként használták.
Amikor a Spanyolok leigázták a Chincha indiánokat az 1500-as években, fölfedezték ezeket a kis szőrgombócokat és miután megérintették a szőrüket, úgy találták, hogy megfelelőek lesznek egy jó bunda elkészítéséhez. A csincsilla elnevezés is tőlük származik. Európába az 1700-as évek végén és az 1800 évek elején a csincsillaszőr kabát elengedhetetlen kelléke volt a nemesi és jómódú családoknak. Egyetlen ilyen kabáthoz sajnos kb. 150 csincsilla bundája szükséges.
A XIX. század végére nagyon kevés csincsilla maradt vadon. A chilei kormánynak feltűnt, hogy a csincsilla a kihalás szélére sodródott, ezért törvényeket alkotott, hogy illegális legyen elpusztítani ezeket a szép kis rágcsálókat, és exportálni bundájukat.
1918-ban egy bányamérnök, Mathias F. Chapman, aki Chilében dolgozott és ekkor látott először csincsillát, megvásárolt egy befogott példányt, és ezzel útjának indult a csincsilla tenyésztés. Chapman engedélyt kért a chilei kormánytól, hogy csincsillákat foghasson be.
A feladat nem volt könnyű, rengeteg engedélyt kellett beszereznie. A vonakodások ellenére 1923-ban Chapman megszerezte az engedélyt, hogy csincsillákat exportáljon. Csapatot toborzott, vele együtt 24 fő indult neki az Andoknak, hogy megkezdjék a csincsillakeresést.
Ekkorra a csincsilla populáció elég gyér volt, így 4 évig tartott, mire 11 nemesítésre megfelelő csint fogtak be. A 11 csincsillából csak 3 volt nőstény. Chapman a következő 12 hónapot arra szánta, hogy a hegyről minél lassabban leereszkedve az állatkák hozzászokjanak a klímához és a környezethez.
Ez az egy év volt a siker kulcsa, hiszen rengeteg próbálkozás bukott meg amiatt, hogy túl gyorsan akartak leereszkedni, így a csincsillák nem tudtak hozzászokni a környezetváltozáshoz, és lassanként elpusztultak.
Chapman az egész út során sok energiát fordított az állatok kényelmére. Gőzhajóval utaztak a csinik Kaliforniába, ez alatt is folyamatos gondozást kaptak: jéggel és nedves törölközőkkel a ketreceken tartották őket hűvösen. Az utazás közben még egy kölyök is született!
1923. február 21-én érkeztek meg Los Angelesbe az állatkák. Miután a kolóniát megalapították egy pár csincsilla ára 3200 dollárra szökött fel! Az 1960-as évek közepén ezrével létesültek csincsilla telepek. A csiniket kezdték háziállatként kezelni. Ekkorra egy csincsilla átlagára 100 dollár körül mozgott.
Az USA-ban és Kanadában 3000 farm foglalkozik csincsillatenyésztéssel. A háziállatként való sikerességük csak M. F. Chapman-nak köszönhető és annak, hogy a kezdetekben is jól bánt velük. Ez az érdeklődés egész életében megmaradt.
Magyarország jelenleg a világ egyik legjelentősebb prém-előállító országa, és ebbe beletartozik a csincsilla is. Anghi Csaba professzor, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója ismertette meg országunkat a csincsillával.
1967-ben a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutató Intézet (KATKI) 50 nemescsincsilla-törzsanyát importált. A kutatásokat azonban 1970-ben lezárták. 1977-ben 2000 anyával az ócsai Vörös Október Mezőgazdasági Termelőszövetkezet is belefogott a csincsillatenyésztésbe. 1982-ben egy kisebb állománnyal egy sződi MGTSZ is próbálkozott a csincsilla tenyésztéssel.
Azonban hamarosan mind a két MGTSZ feladta a csincsillák tenyésztését. 1980 óta leginkább családi vállalkozásokban tenyésztetették őket tovább. Szentmiklósi Anghi Csaba Geyza 1901. október 22-én született Budapesten. A Fővárosi Állat- és Növénykert 1930-ban pályázatot írt ki az emlősosztály felügyelőjének munkakörére, miután az Czerva Károly távozása után megüresedett. A pályázat győztese Anghi Csaba volt, aki ettől kezdve az emlősosztály felügyelőjeként, illetve vezetőjeként dolgozott.
Nyugdíjba menetele után is tevékeny maradt, hiszen miniszteri felkérésre az alakulóban lévő vidéki állatkertek országos szakfelügyelőjeként tevékenykedett tovább, több könyvet írt, és évente száznál is több ismeretterjesztő előadást tartott. 1982. október 5-én hunyt el Budapesten. Az Óbudai Temetőben helyezték örök nyugalomra. Szobra a mai napig megtalálható a Budapesti Állatkert sétányán.
Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a csincsillák kihalásra vannak ítélve, mert a törvények nem képesek megvédeni őket, és nem lehet újra telepíteni még egy kis szegletét sem az Andoknak. Habár a csincsilla az ember számára semmilyen szempontból nem hasznos, de nem is ártott neki soha, és egy bűncselekmény, hogy ezek a kedves, ártalmatlan lények egyszer s mindenkorra el fognak tűnni a Föld színéről.
Jó hír az, hogy a csincsillák nem haltak ki teljesen. De annak ellenére, hogy tudjuk, hogyan kell fogságban csincsillát tenyészteni, az is igaz, hogy sok más fajhoz hasonlóan a csincsilla virtuálisan még mindig a kihalás szélén áll az élővilágban.
Talán még lesz idő, amikor ezek a csodálatos lények újra megismerik az emberi jelenléttől, zaklatástól mentes életet.
Forrás: haziallat.hu